A VÉGTELENEN TÚL – BEYOND THE INFINITY
„A végtelen csak a kezdet volt.” “Infinity was just the beginning.” „Az álmaid nagyságának mindig
2026-10-18
Blog
Gondolatok az útról
Kékkör
Újabb társ az úton. Dockyard × Columbia. 🐺♾️
Van valami, amit még mindig tanulnom kell: elfogadni, amikor valaki azt mondja, hiszek benned, és
2026-09-30
Ami már bizonyított, az velem jön tovább. 🐺♾️
Újabb támogató csatlakozik hozzám a jövő évi útra: a szegedi Eszik Optika. És ez a
2026-09-28
79
Újabb szám. Eddig volt 33.Aztán jött 2 800 000.Most pedig itt van a következő: 79.
2026-09-25
Hivatalos: a HOKA velem jön
Ezt most nagyon jó érzés leírni. A HOKA úgy döntött, hogy mellém áll, és hivatalos
2026-09-24
A segítség elfogadása
Van egy feladatom, amiről egyre inkább azt érzem, hogy legalább annyira fontos része lesz a
2026-09-21
Kövesd végig utazásaimat és éld át Te is a természet varázsát!
Túrázás
Egyensúly
Nem azért vesztetted el az egyensúlyod, mert öregszel.Azért vesztetted el, mert megálltál. Mert abbahagytad a
2025-10-28
A sebességed nem számít — az előre az előre
Sokan azt hiszik, hogy az élet verseny.Hogy az számít, ki ér oda előbb.Ki halad gyorsabban,
2025-10-17
A határok feszegetése
„A határaid feszegetésének kockázata sokkal kisebb, mint annak a bizonyossága, hogy elveszíted őket, ha semmit
2025-10-14
Aki visszamosolyog a fájdalomra
Semmi sem tudja legyőzni azt az embert, aki vissza tud mosolyogni a fájdalomra A farkas
2025-10-11
Tízezer lépés naponta – az abszolút minimum
Sokaknak cél a napi tízezer lépés. Nekem: ez az abszolút minimum.A küszöb, ami alá nem
2025-10-10
A Szükséges, a Lehetséges és a Lehetetlen
„Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami
2025-10-09
Futás
Vannak emberek, akik újraírják a lehetetlen határait…
Szombaton este a szegedi Art Hotelben volt szerencsém részt venni Rakonczay Gábor előadásán. Nehéz igazán
2026-10-20
49 év. 49 kilométer. 4 óra 49 perc.
„Az út, ami boldoggá tesz, nem a végcél.”Dan Millman: A békés harcos útja Tegnap 49
2026-10-19
Nincs pihenőnap és a mai ima a futás, a túrázás és a számok isteneihez
33.2 800 000.79. Az elmúlt hetekben csepegtettem néhány számot. Nem véletlenül. Mindegyik ugyanahhoz a történethez
2026-10-03
Futás az Örök Városban, az Anyafarkas Városában
A kedves feleségemet én leptem meg ezzel a római úttal – bár azért amolyan közös
2026-09-27
Néha ennyin múlik
A reggeli futásom nagyjából kétharmadánál, egy zebrán átkelés közben elütött egy terepjáró. Láttam, hogy jön.
2026-09-25
Mire felkel a Nap
Ma csak úgy fért bele az edzés, ha akkor indulok el, amikor a város nagy
2026-09-23
Belső ösvények
„VAGYOK, AKI VAGYOK.”Kivonulás könyve 3:14
Van egy pont az úton, ahol már nem a lépések számítanak. Nem a megtett kilométerek.Nem
2026-05-07
Lao-ce a gonoszról
„Ne adj a gonosznak semmit, amivel szembeszállhat, és magától eltűnik.”Lao-ce Vannak dolgok az életben, amelyek
2026-05-05
A kiút
„A kiút befelé vezet.”zen mondás Van valami nyugtalanító ebben a mondatban.Mert minden porcikánk az ellenkezőjére
2026-05-02
Az Út maga a boldogság
„A boldogsághoz nem vezet út.Az út maga a boldogság.”Buddha Tegnap elballagott a fiam. Ott álltam,
2026-05-01
Mi a Zen?
„A Zen nem elmélet és nem hit.Közvetlen tapasztalás — jelenlét, csendés a létezés egyszerűsége.” A
2026-04-30
Legyél erős
„Legyél erős, de soha ne légy goromba.Legyél kedves, de soha ne légy gyenge.Legyél alázatos, de
2026-04-29
Az ismerős szenvedés
„Az emberek nehezen engedik el a szenvedésüket. Az ismeretlentől való félelmükben inkább választják azt a szenvedést, amelyet már ismernek.”
Thich Nhat Hanh
Furcsa ellentmondás ez. Azt gondolnánk, hogy ha valami fáj, akkor ösztönösen menekülünk tőle. Pedig sokszor éppen ellenkezőleg történik. Ragaszkodunk hozzá. Visszatérünk ugyanazokhoz a gondolatokhoz, ugyanazokhoz a történetekhez, ugyanazokhoz a sérelmekhez. Nem azért, mert jók nekünk, hanem mert ismerjük őket. Tudjuk, hogyan kell bennük létezni. A fájdalom egy idő után otthonossá válhat.
Az elengedés ezért nem egyszerűen azt jelenti, hogy megszabadulunk valamitől. Sokkal inkább azt, hogy kilépünk abból, amit már ismerünk, és belépünk valamibe, amiről még fogalmunk sincs. És néha ez az üresség félelmetesebb, mint maga a teher. Ki vagyok a veszteségem nélkül? Ki vagyok a haragom nélkül? Ki vagyok a történet nélkül, amelyet évek óta mesélek magamnak arról, mi történt velem?
Talán ezért olyan nehéz valóban elengedni. Mert nemcsak a fájdalomtól búcsúzunk, hanem attól az embertől is, akivé a fájdalom mellett váltunk. Az elengedésben van egy pillanat, amikor már nincs mögöttünk semmi, amibe kapaszkodhatnánk, de még nem látjuk azt sem, ami előttünk van. Csak az ismeretlen marad.
A buddhista út számomra éppen erről is szól: nem arról, hogy ne legyen fájdalom, hanem arról, hogy ne építsünk otthont belőle. Megengedni, hogy ami jön, megérkezzen. Ami fáj, fájjon. Ami elmúlik, elmúljon. És amikor eljött az ideje, ne kapaszkodjunk bele csak azért, mert már megtanultunk együtt élni vele.
Néha a szabadság első lépése nem az, hogy tudjuk, merre tovább.
Hanem az, hogy végre van bátorságunk elengedni azt, amiről már régóta tudjuk, hogy mögöttünk lenne a helye.
🐺
Amikor a Magányos Farkasnak is szüksége van egy hangra… 🐺
Újabb nemzetközi támogató csatlakozott „A Végtelenen túl” projektemhez!
Nagy örömmel és büszkeséggel jelentem be, hogy a POCLINK is bizalmat szavazott a 2027-es rekordkísérletemnek, és hivatalos kommunikációs partnerként áll mellém a következő nagy kalandban!
Mint tudjátok, 2027. május 1-jén egy olyan vállalkozásba kezdek, amely még az idei 2597 kilométeres gyaloglásomnál is komolyabb kihívás elé állít. Ezúttal futva szeretném teljesíteni az Országos Kékkört, és a jelenlegi 35 napos futórekordot 33 napra szeretném megdönteni. Ez napi közel 80 kilométert jelent, 33 egymást követő napon keresztül.
Az idei teljesítésemmel ellentétben azonban jövőre már nem teljesen egyedül indulok útnak. Egy lakóautós segítőcsapat is kísér majd, amelynek tagjaival naponta többször találkozom, hogy gondoskodjanak a frissítésemről, az étkezésemről, a felszerelésemről és minden másról, amire szükségem lehet.
Ehhez azonban elengedhetetlen a folyamatos és megbízható kommunikáció. Hiszen nem mindegy, hogy egy erdő közepén, egy hegyoldalban vagy éppen az Alföld valamelyik végtelennek tűnő szakaszán hogyan tudjuk egyeztetni a következő találkozási pontot.
És itt lép a képbe a POCLINK!
A cég két különleges, Motion Ultra nevű kommunikációs készülékkel támogatja a projektemet. Az egyik nálam lesz futás közben, a másik pedig a lakóautóban utazó segítőmnél.
De mitől olyan különlegesek ezek a készülékek?
Képzeljetek el egy walkie-talkie-t, amely ötvözi a hagyományos rádiózás és a modern mobilkommunikáció előnyeit!
Ha van mobilhálózati lefedettség, a készülék képes több szolgáltató hálózata közül automatikusan kiválasztani a legerősebb elérhető jelet. Így nem egyetlen mobilszolgáltató hálózatához vagyunk kötve, és megfelelő lefedettség mellett gyakorlatilag korlátlan távolságból kommunikálhatunk egymással. Akár két különböző országból is!
És mi történik, ha elfogy a térerő?
Akkor sem feltétlenül szakad meg a kapcsolat! A Motion Ultra hagyományos rádiós üzemmódban, mobilhálózat és internet nélkül is képes közvetlenül kommunikálni egy másik készülékkel. Ilyenkor természetesen már korlátozott a hatótávolság, amelyet a terepviszonyok, az akadályok és a környezeti adottságok határoznak meg.
És van még egy különösen figyelemre méltó tulajdonsága: nincs havi előfizetési díja!
A készülékhez élethosszig tartó, havidíjmentes alap mobilkommunikációs szolgáltatás tartozik, amely több mint 80 országban használható. A szélesebb, 160-nál is több országot érintő lefedettség külön szolgáltatási csomaggal érhető el.
Vagyis nem kell minden hónapban újabb előfizetési díjat fizetni azért, hogy a készülék az alapcsomag által lefedett országokban mobilhálózaton keresztül működjön.
Számomra azonban nemcsak a technológia az érdekes, hanem az is, amit lehetővé tesz.
Mert 33 napon keresztül, napi közel 80 kilométeren át rengeteg olyan helyzet adódhat, amikor egyetlen rövid üzenet is sokat számít. Amikor módosítani kell a találkozási pontot, amikor elfogy a víz, amikor váratlanul megváltozik az útvonal, vagy amikor egyszerűen csak jó tudni, hogy a segítőm ott van valahol a közelben.
A Magányos Farkas tehát továbbra is a saját lábán teszi meg az utat, de ezúttal már egy egész falka áll mögötte. És a POCLINK segítségével a falka tagjai akkor is hallhatják egymás hangját, amikor éppen kilométerek választják el őket.
Különösen örülök annak, hogy ez az együttműködés nem csupán egy hagyományos szponzoráció. A POCLINK lehetőséget ad arra is, hogy valós, extrém körülmények között próbáljam ki a készülékeit, és megosszam a tapasztalataimat.
A felkészülés során már elkezdem tesztelni őket, a rekordkísérlet alatt pedig fotókon és videókon is bemutatom majd, hogyan használjuk ezeket a mindennapokban. A teljesítés után egy részletes, gyakorlati beszámolóval is jelentkezem arról, hogyan teljesítettek, mik az erősségeik, és hol vannak a korlátaik.
Mert egy termék valódi értéke nem a reklámszövegben, hanem a használat során mutatkozik meg.
Köszönöm a POCLINK csapatának a bizalmat, a nyitottságot és azt, hogy meglátták a lehetőséget ebben a nem mindennapi vállalkozásban!
Egy újabb nemzetközi márka, amely hisz abban, hogy a határaink sokszor jóval messzebb vannak, mint gondolnánk.
És hogy miért fontos mindez?
Mert néha a legmagányosabb úton is jó tudni, hogy van valaki, aki meghallja a hangunkat.
A Végtelenen túl – mert a végtelen csak a kezdet volt. ♾️🐺
#avégtelenentúl #beyondtheinfinity #POCLINK #motionultra #azútmagányosfarkasa #kékkörfutva #ultrarunning #endurance #partnership #thelonewolfoftheway
Az út maga az otthon
„Minden nap egy utazás, és maga az utazás az otthon.”
Basho
Van ebben a mondatban valami, amit talán csak az ért meg igazán, aki sokáig volt úton. Aki már nem azért indult el reggel, hogy estére valahová megérkezzen, hanem egyszer csak felismerte: nem a megérkezés a lényeg. Az élet közben történik.
Sokáig úgy élünk, mintha mindig valami felé tartanánk.
Egy célhoz.
Egy eredményhez.
Egy jobb állapothoz.
Majd ha odaérek.
Majd ha megcsinálom.
Majd ha sikerül.
Majd akkor megpihenek, majd akkor leszek elégedett, majd akkor leszek otthon.
Közben pedig észrevétlenül úgy tekintünk az útra, mint valamire, amit le kell győzni ahhoz, hogy végre elkezdődhessen az élet.
Pedig talán nincs „majd”.
Van ez a lépés.
Ez a reggel.
Ez a fáradtság.
Ez az eső.
Ez a napsütés.
Az ember, akivel ma találkozol.
A csend, amelyben kilométereken át csak a saját lélegzetedet hallod.
A pillanat, amikor elfogy az erőd, és mégis teszel egy következő lépést.
És van az este, amikor visszanézel, és rájössz: egész nap valahová tartottál, mégsem a megtett kilométerek voltak a legfontosabbak.
Talán ezért érzem egyre közelebb magamhoz azt a gondolatot, hogy végig hazafelé gyaloglok. Mert az otthon nem feltétlenül egy ház, egy város vagy egy pont a térképen. Néha az otthon az az állapot, amikor már nem akarsz máshol lenni, mint ahol éppen vagy. Amikor nem siettetnéd a következő kilométert, nem törölnéd ki a nehéz napokat, és nem cserélnéd el a bizonytalanságot a biztos megérkezésre.
Az út megtanított arra is, hogy minden megérkezés csak átmeneti.
Elérsz egy célt, örülsz neki, talán ünnepelsz is – aztán másnap felkel a nap.
És valami újra hívni kezd.
Nem azért, mert kevés volt, amit elértél, hanem mert az ember nem a célban él.
Hanem az úton.
Talán ez a szabadság egyik legtisztább formája: amikor már nem azért mész, hogy egyszer végre otthon legyél.
Hanem felismered, hogy mindvégig otthon voltál.
Az úton.
🐺