Mire felkel a Nap

Mire felkel a Nap

Ma csak úgy fért bele az edzés, ha akkor indulok el, amikor a város nagy része még alszik.

Még napkelte előtt keltem. Kivittem a kutyákat sétálni, megetettem őket, elrendeztem körülöttük mindent, aztán felvettem a futócipőt. Mire a nap megjelent a horizonton, én már úton voltam. Nem azért, mert különösebben szeretek hajnalban felkelni, és nem azért, mert ma éppen rengeteg szabadidőm volt. Pont ellenkezőleg. Azért indultam el ilyen korán, mert később már nem fért volna bele.

De az edzésnek bele kell férnie.

A mai penzum 15 kilométer volt, ráadásul olyan útvonalon, amilyet igazán szeretek. Aszfalt, városi utcák, töltés, földút, murva és erdő váltotta egymást. Otthonról elfutottam egészen a téli kikötő környékéig töltésen, városban, onnan az Árvízi emlékműig, közben végig a Boszorkánysziget erdején, majd újra töltés, újra város. És valahol közben felkelt a nap is. Mire igazán elkezdődött a reggel, a mai 15 kilométer már ott volt a lábamban.

Most, ebben a felkészülési időszakban számomra nincs olyan, hogy „ma nem volt rá időm”.

Lehet olyan, hogy korábban kell felkelni.
Lehet olyan, hogy át kell szervezni a napot.
Lehet olyan, hogy sötétben kell elindulni.
És biztosan lesz még olyan is, amikor semmi kedvem nem lesz hozzá.

De ha a cél elég fontos, akkor nem azt keresem, miért nem fér bele. Azt keresem, hová tudom beilleszteni.

A nagy célokat ugyanis nem azon a néhány napon érjük el, amikor minden tökéletesen összeáll. Hanem az ilyen reggeleken. Amikor az élet nem csinál helyet az edzésnek – ezért neked kell helyet csinálnod neki.

Ma 15 kilométernyi helyet csináltam.

Mire felkelt a nap, én már közelebb voltam ahhoz, amiért elindultam és egy icipicit közelebb a jövő évi célomhoz is.

🐺

Mire felkel a Nap
Mire felkel a Nap
Bejegyzés megosztása

További bejegyzések