🖲 Abaliget ➡️ Abaliget vasútállomás ➡️ Hollófészek ➡️ Felsőkövesd ➡️ Gálosfa ➡️ Simonfa ➡️ Zselickisfalud
📆2026.07.07.
🚶: 56 km
⛰⬆️: 1 189 m
⛰⬇️: 1 248 m
⏰: 13 h 35 min.
%: 14,6 %
Érted is gyalogolok
Ma Abaligetről Zselickisfaludig vezetett az utam. Közel 57 kilométert gyalogoltam, végig a gyönyörű Zselici-dombság lankái között. Ez a vidék Magyarország egyik legérintetlenebb tája: csendes erdők, hullámzó dombok, mély völgyek és apró falvak váltják egymást. A Zselic különleges nyugalmat áraszt. Itt az ember könnyen elhiszi, hogy a természetnek még mindig van ereje lecsendesíteni azt, amit a világ zaja felkavar bennünk.
Ma pontosan egy hete indultam el a Kékkörön. Ez alatt a hét nap alatt 379 kilométer maradt mögöttem. Átkeltem már öt megyén – Csongrád-Csanádon, Bács-Kiskunon, Tolnán, Baranyán és Somogyon. Megszámlálhatatlan erdő, mező, domb és ösvény került már a hátam mögé. Mégis azt érzem, hogy ez az út valójában nem a megtett kilométerekről szól, hanem arról, ami közben bennünk történik.
Sokan kérdezik tőlem, miért csinálom ezt. Miért vállalom nap mint nap az ötven-hatvan kilométereket, a fájdalmat, a hőséget, a fáradtságot és a magányt. A legegyszerűbb válasz az lenne, hogy magamért. Hogy bizonyítsak. Hogy megdöntsek egy rekordot. Hogy végigjárjam Magyarország legnagyobb gyalogos útvonalát.
De az igazság ennél sokkal mélyebb.
Én nem csak magamért gyalogolok.
Gyalogolok a családomért. Azokért, akiket szeretek, akik mellettem állnak akkor is, amikor éppen több száz kilométer választ el bennünket egymástól. Gyalogolok a barátaimért, az ismerőseimért, azokért, akik egy üzenettel, egy kézfogással vagy egy biztató szóval erőt adnak a következő lépéshez.
És gyalogolok azokért is, akiket soha nem ismertem, és talán soha nem is fogok. Azokért, akik most valahol éppen küzdenek. Betegséggel. Gyásszal. Magánnyal. Félelemmel. Reményvesztettséggel. Mert hiszem, hogy minden jó szándékkal megtett lépés több annál, mint egyszerű mozgás. Minden lépés egy felajánlás is lehet.
Hiszem, hogy az emberi szándéknak ereje van. Hogy az a rengeteg energia, amely nap mint nap megszületik ebben a gyaloglásban, nem vész el nyomtalanul. Szeretném, ha ez az energia túlmutatna rajtam. Ha eljutna azokhoz, akiknek most a legnagyobb szükségük van rá. Egy kis reményként. Egy kis kitartásként. Egy kis belső erőként.
És nem csak az emberekért gyalogolok.
Gyalogolok minden érző lényért. Az állatokért is. Azokért, akik nem tudják elmondani, ha fáj nekik, akik ugyanúgy örülnek, félnek, szeretnek és szenvednek, mint mi. A világ nem csak a miénk. Mi csupán egy kis részei vagyunk annak a hatalmas egésznek, amelyben minden élet összekapcsolódik.
Talán naiv gondolat. Talán vannak, akik mosolyognak rajta. Egyesek az is lehet, hogy kinevetnek.
Én mégis hiszek benne.
Hiszek abban, hogy egyetlen önzetlen cselekedet sem hiábavaló. Hogy minden együttérzés nyomot hagy a világban. Hogy a jó nem mindig látványos, de mindig továbbterjed.
Ezért amikor holnap reggel ismét felveszem a hátizsákomat, és megteszem az első lépést, tudd, hogy egy kicsit érted is gyalogolok.
Bárki is vagy. Bárhol is vagy. És bármit is gondolsz rólam.
És ha e három és fél millió lépésből akár egyetlen is képes egy parányi jóságot hozzátenni a világhoz, akkor már megérte elindulni.
~~~
„Gate Gate Pāragate Pārasaṃgate Bodhi Svāhā.”
„Menj, menj, menj a túlsó partra, menj teljesen a túlsó partra. Megvilágosodás! Áldás!”
A Szív Szútra befejező mantrája
Legyen e három és fél millió lépés felajánlás minden érző lény javára.
🐺
