🖲 Tornyópuszta ➡️ Koldusszállás ➡️ Bánya-hegyi erdészház ➡️ Gerecse üdülő ➡️ Pusztamarót ➡️ Péliföldszentkereszt ➡️ Mogyorósbánya ➡️ Tokodi pincék ➡️ Tokod ➡️ Nagy-Gete ➡️ Dorog
📆2026.07.24.
🚶: 53 km
⛰⬆️: 1 639m
⛰⬇️: 1 796
⏰: 11 h 30 min.
Sum:: 1 290 km (49,7 %)
Az igaz barátság
A mai napon Tornyópusztától egészen Dorogig gyalogoltam. Összesen 53 kilométer került ma a lábamba. Ezzel magam mögött hagytam a Gerecsét is, amely a Kéktúra egyik legszebb, ugyanakkor egyik legkeményebb hegysége. A Nagy-Gete meredek emelkedője és lejtője ismét próbára tette a lábakat, de a csúcsról elém táruló panoráma minden fáradságért kárpótolt. Ismét egy olyan nap volt, amikor a természet egyszerre tanított alázatra, kitartásra és hálára.
A mai napon azonban nem teljesen egyedül jártam az utamat.
Az egyik legjobb barátom csatlakozott hozzám a mai szakasz utolsó tizenöt-tizenhat kilométerére. Lehet, hogy kívülről nézve ez nem tűnik soknak, de aki járt már hosszú távú túrán, pontosan tudja, hogy a napnak ez a része a legnehezebb.
Reggel még tele vagyok energiával. Friss vagyok, könnyedek a lépések, szinte visz előre a lendület. De ahogy telnek az órák, ahogy gyűlnek a kilométerek, úgy fogy el lassan az erő is. Estére már nemcsak a lábak fáradnak el, hanem a fej is. Ilyenkor minden kilométer hosszabbnak tűnik, mint az előző.
És éppen ezért jelentett olyan sokat, hogy ezt az utolsó szakaszt nem egyedül kellett megtennem.
Beszélgettünk, nevettünk, néha csak csendben gyalogoltunk egymás mellett. És közben szinte észrevétlenül elfogytak a kilométerek is. Olyan erőt adott ez a néhány közösen megtett kilométer, amit nehéz szavakba önteni.
Az ember azt hiszi, hogy megszokja az egyedüllétet.
És valóban. Én szeretek egyedül lenni. Szeretem a csendet, szeretem, amikor csak a lépteim hangja, a madarak éneke és az erdő neszei vesznek körül. Ilyenkor lecsendesedik az elme, kitisztulnak a gondolatok, és az út lassan belül is végigvezet.
De a túl sok egyedüllét már nem ugyanaz.
Amikor napokon keresztül alig találkozol emberekkel, amikor órák telnek el úgy, hogy egyetlen szót sem szólsz senkihez, akkor rájössz valamire. Arra, hogy az embernek nemcsak csendre van szüksége, hanem kapcsolódásra is. Nem sokra. Néha elég egyetlen őszinte beszélgetés. Egy közös nevetés. Valaki, aki mellett nem kell szerepet játszanod, nem kell erősnek mutatnod magad, mert úgy fogad el, ahogy vagy.
Ma ezt kaptam meg.
És ezért kimondhatatlanul hálás vagyok.
Az igaz barátság talán az egyik legritkább kincs lett a mai világban. Sok az ismerősünk. Sok a követőnk. Sok a kapcsolatunk. De kevés az az ember, aki akkor is melletted van, amikor semmit sem tud nyerni abból, hogy veled van.
Aki nem érdekből keres.
Aki nem azért hív fel, mert szüksége van valamire.
Aki nem számolgatja, mit kap cserébe.
Hanem egyszerűen csak ott van.
Csak azért, mert fontos vagy neki.
Az ilyen barátságot nem lehet megvenni. Nem lehet kierőszakolni. Nem lehet felépíteni néhány kedves mondatból. Évek, közös élmények, nehézségek, kölcsönös bizalom és rengeteg őszinteség formálja.
Éppen ezért olyan felbecsülhetetlen.
És miközben ma hálás szívvel gondoltam arra a barátomra, aki elkísért az út utolsó kilométerein, eszembe jutott egy másik, nagyon kedves barátom is. Ő ugyan ma nem gyalogolt mellettem, de az út kezdete óta rengeteg segítséget kapok tőle. Hol egy jó szóval, hol gyakorlati segítséggel, hol egyszerűen azzal, hogy tudom: bármikor számíthatok rá.
Az ő barátságáért is őszintén hálás vagyok.
Mert a valódi barátság nem mindig azt jelenti, hogy valaki fizikailag melletted sétál. Néha azt jelenti, hogy akkor is mögötted áll, amikor éppen nem látod. Hogy erőt ad, amikor elfogy az erőd. Hogy hisz benned akkor is, amikor te már kezdenél kételkedni magadban.
Néha nem tanácsokra van szükségünk.
Nem megoldásokra.
Csak egy emberre, aki mellettünk lépked egy darabon.
Azt hiszem, erről szól az igaz barátság.
Nem elveszi a terheinket.
Hanem segít úgy hordozni őket, hogy közben már nem is tűnnek olyan nehéznek.
Köszönöm nektek.
öszönöm, hogy részei vagytok ennek az útnak és az életemnek. Köszönöm a jelenléteteket, a segítségeteket, a bizalmatokat és azt, hogy emlékeztettek rá: a világ minden zaján és önérdekén túl még mindig léteznek önzetlen, tiszta emberi kapcsolatok.
Vigyázzatok az igaz barátaitokra.
Mert lehet, hogy sok ismerősötök lesz az életben, de valódi barátból talán csak néhány. És ha van akár csak egy is, aki önzetlenül mellettetek áll a nehéz időkben is, akkor gazdagabbak vagytok, mint azt bármilyen vagyon valaha is megadhatná.
Holnap egy különleges nap következik.
Holnap elérem a Kékkör felét. És ahogy már korábban is ígértem, ehhez a mérföldkőhöz egy számomra nagyon fontos bejelentés is kapcsolódik.
Remélem, holnap is velem tartotok.
🐺
