„Mindenki a saját megértésének, érettségének, intelligenciájának és empátiájának szintjén cselekszik.
A problémájuk nem veled van, hanem a saját gondolkodásmódjukkal.”
Sok fájdalomtól kímélhetnénk meg magunkat, ha ezt időben megértenénk.
Amikor valaki bánt, igazságtalan, türelmetlen vagy kegyetlen velünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy velünk van a baj.
Elkezdjük magunkat hibáztatni, magyarázatokat keresünk, vagy újra és újra megpróbálunk megfelelni olyan embereknek, akik valójában nem is minket látnak, hanem a saját félelmeik, sebeik és korlátaik torz tükrén keresztül szemlélik a világot.
Minden ember abból tud adni, amije van.
Aki tele van együttérzéssel, abból együttérzés árad.
Aki tele van haraggal, abból harag.
Aki nem tanult meg szeretni, elfogadni vagy felelősséget vállalni a saját érzéseiért, az gyakran másokra vetíti ki mindazt, amivel önmagában sem tud megbirkózni.
Ez persze nem jelenti azt, hogy minden viselkedést el kell fogadnunk vagy el kell tűrnünk.
Az együttérzés nem egyenlő az önfeladással.
Megérthetjük valaki korlátait anélkül, hogy hagynánk, hogy azok tönkretegyenek bennünket.
Az érettség egyik jele talán éppen az, amikor már nem veszünk magunkra mindent.
Amikor felismerjük, hogy nem minden nyíl nekünk szól.
Vannak emberek, akik saját belső csatáikat vívják, és közben akaratlanul másokat is megsebeznek.
És talán nekünk is érdemes időről időre feltenni a kérdést:
Amikor cselekszem, amikor véleményt mondok, amikor ítélkezem — vajon én is a saját megértésem és érettségem jelenlegi szintjéről beszélek?
Mert végső soron mindannyian úton vagyunk.
És amilyen világ bennünk van, olyat teremtünk magunk körül is.
🐺
