Hogy izgulok-e már? Igen. Egyre jobban. Ahogy közeledik a rajt napja, úgy érzem egyre erősebben azt a különös kettősséget, amit valószínűleg minden nagy útra készülő ember ismer. Egyszerre van bennem lelkesedés és bizonytalanság, várakozás és félelem. Mert hiába a tervek, hiába a felkészülés, hiába a több ezer kilométernyi tapasztalat, az ismeretlen előtt állva az ember mindig egy kicsit újra kezdővé válik.
Hogy félek-e tőle? Igen. Egy picit igen. Nem szégyellem kimondani. Tudom, hogy 2 582 kilométer vár rám. Tudom, hogy több mint másfél hónapon keresztül távol leszek az otthonomtól, a családomtól, a megszokott biztonságtól. Tudom, hogy lesznek esős napok, fáradt reggelek, fájó lábak és olyan esték, amikor talán majd magam sem értem, miért is indultam el. És pontosan ezért érzem azt, hogy ezt az utat végig kell járnom. Mert a bátorság nem a félelem hiánya. A bátorság az, amikor az ember a félelmével együtt indul el.
Hogy nehéz lesz-e? Biztos vagyok benne. Nem ringatom magam illúziókba. Napi átlagban közel ötven kilométert kell gyalogolnom. Nap mint nap. Ötvenöt napon keresztül. Nem lesz benne semmi romantikus, semmi hollywoodi. Lesz benne verejték, kimerültség, magány, kétségek és olyan pillanatok is, amikor csak a következő lépésre tudok majd koncentrálni. De talán éppen ezért szeretem az ilyen kihívásokat. Mert az út mindig lecsupaszít. Elveszi a felesleges dolgokat, és végül csak te maradsz. Te és a következő lépés.
Két hét múlva újra útra kel a Az Út Magányos Farkasa.
Nem azért, mert magányos akar lenni, hanem mert megtanulta, hogy néhány ösvényt mindenkinek egyedül kell végigjárnia. Az erdőben nincs taps, nincsenek reflektorok, nincs közönség. Csak a csend van, a hajnalok, a poros utak és az a belső hang, amely azt suttogja: „Menj tovább.”
Tavaly az út megállított. Negyvenegy százalék után vissza kellett fordulnom. Akkor azt hittem, vereségként fogok emlékezni rá. Ma már tudom, hogy nem vereség volt, hanem tanítás. Az út nem elvett tőlem valamit, hanem felkészített arra, ami most következik.
És most már nincs más hátra.
Még két hét.
Aztán az első lépés.
A farkas pedig ismét elindul.
„Nem az a legerősebb farkas, amelyik soha nem fél. Hanem az, amelyik a félelmei ellenére is továbbmegy.”
0 II ♾️
🐺
