Tegnapelőtt este, amikor negyvenkilenc nap után beérkeztem Szegedre, és ezzel bezárult a Kékkör, ott álltak körülöttem azok, akiket szeretek. Család, barátok, ismerősök és olyan emberek is, akik talán csak ezen az úton váltak ismerőssé. És akkor, szinte észrevétlenül, néhány percre cseperegni kezdett az eső.
Nem volt nagy eső. Nem szakadt le az ég. Csak néhány csepp hullott ránk, mintha valaki odafentről finoman megérintette volna ezt a pillanatot.
Később, amikor már hazafelé sétáltam, az egyik kedves barátom mesélte, hogy egy sámántól hallotta egyszer: ha egy szertartás után elered az eső, az azt jelenti, hogy az istenek meghallgatták a fohászt.
Nem tudom, így van-e.
Nem tudom, vannak-e jelek, és ha vannak, képesek vagyunk-e felismerni őket. Azt sem, hogy vannak-e istenek. Mint ahogy azt sem tudom, hogy az eső csak eső volt-e tegnap este Szegeden, vagy jelentett valami többet.
De szeretném azt hinni, hogy valaki meghallotta az én fohászomat is.
Mert számomra ez a negyvenkilenc nap nem csupán egy túra volt. Nem csak 2597 kilométer. Nem csak napi ötven-hatvan kilométerek, hőség, fájdalom, fáradtság, magány és végtelennek tűnő utak. És nem csak az a körülbelül három és fél millió lépés, amelyet Magyarország földjén megtettem.
Ez a negyvenkilenc nap egy hosszú fohász volt.
Egy fohász azért, hogy egyszer talán elkezdjük betemetni azokat az árkokat, amelyeket egymás közé ástunk. Hogy ne azt keressük folyton, mi választ el bennünket, hanem végre újra észrevegyük azt is, ami összeköt.
Hogy tudjunk úgy gondolni egymásra, hogy mielőtt bármi mások lennénk, emberek vagyunk. Magyarok vagyunk. Egy országban élünk, ugyanazokon az utakon járunk, ugyanaz alatt az ég alatt.
Három és fél millió lépés alatt láttam ezt az országot közelről. Hegyekből és alföldekből. Erdőkből, falvakból, városokból, folyópartokból, poros földutakból és végtelen töltésekből. Láttam hajnalban és naplementében, esőben és perzselő napsütésben. Találkoztam rengeteg emberrel, akik vizet adtak, ételt adtak, mellém álltak, elkísértek néhány kilométeren, vagy egyszerűen csak rám mosolyogtak.
És minél többet láttam Magyarországból, annál kevésbé tudtam elhinni, hogy nekünk valóban ennyire távol kellene állnunk egymástól.
Mert az út mentén nem oldalak álltak előttem.
Emberek álltak előttem.
És talán ez volt ennek az egész útnak az egyik legfontosabb tanítása.
Ma, augusztus 20-án Magyarország születésnapját ünnepeljük. Szent István királyt, az államalapítást, azt az országot, amely több mint ezer éve próbál megmaradni itt, Európa közepén. Egy országot, amely túlélt háborúkat, megszállásokat, forradalmakat, szétszakítottságot, veszteségeket és újrakezdéseket.
És még mindig itt vagyunk.
Talán ezen a napon érdemes lenne legalább egy pillanatra nem azt néznünk, ki mit gondol a világról. Ki melyik oldalon áll. Kinek van igaza, és ki téved.
Hanem egyszerűen csak körbenézni, és azt mondani:
ez a mi közös hazánk.
Nem az enyém. Nem a tiéd. Nem egyik vagy másik oldalé.
A miénk.
Én ezért gyalogoltam ezt a 2597 kilométert. Ezért tettem meg ezt a három és fél millió lépést. Nem azért, mert azt gondolom, hogy ettől megváltozik egy ország. Három és fél millió lépés nem tud betemetni minden árkot.
De talán elég ahhoz, hogy valaki megálljon egy pillanatra.
Talán elég ahhoz, hogy valaki ne írja le azt a gyűlölködő mondatot.
Talán elég ahhoz, hogy valaki meghallgassa a másikat.
Talán elég ahhoz, hogy eszünkbe jusson: nem kell mindenben egyetértenünk ahhoz, hogy összetartozzunk.
Tegnapelőtt este pedig, amikor a kör bezárult, néhány percre cseperegni kezdett az eső.
Lehet, hogy csak egy apró nyári eső volt.
De ha igaz az, amit a barátom mesélt, és az eső valóban azt jelenti, hogy valahol meghallgatták a fohászt, akkor én most csak ennyit kérek:
halljátok meg ezt is.
Legyen kevesebb árok közöttünk.
Legyen kevesebb harag.
Legyen több türelem, több együttérzés, több kézfogás.
És legyen végre fontosabb az, ami összeköt bennünket, annál, ami elválaszt.
Ez volt az én negyvenkilenc napos fohászom.
2597 kilométer.
Három és fél millió lépés.
Egyetlen országért.
Mindannyiunkért.
Boldog születésnapot, Magyarország!
És boldog ünnepet mindannyiunknak. ❤️🤍💚
🐺
