„Minden reggel újjászületünk.
Ami tegnap történt, már elmúlt.
Ami igazán számít, az az, amit ma teszünk.”
zen mondás
Szeretem ezt a gondolatot, mert nem ígéri azt, hogy minden reggel tiszta lappal ébredünk. A tegnap nyomai velünk maradnak. A döntéseink következményei, a veszteségeink, a hibáink, a sikereink, a testünk fáradtsága, az emlékeink – mind ott vannak bennünk. Az újjászületés nem azt jelenti, hogy eltűnik a múlt. Azt jelenti, hogy ma ismét kapunk egy lehetőséget arra, hogy eldöntsük, mit kezdünk vele.
Hajlamosak vagyunk túl sok időt tölteni két olyan helyen, amelyek valójában nem léteznek: a tegnapban és a holnapban. Újra és újra végiggondoljuk, mit kellett volna másképp tennünk, vagy előre aggódunk valami miatt, ami talán soha nem következik be. Közben pedig észrevétlenül elsétál mellettünk az egyetlen pillanat, amelyben valóban cselekedni tudunk: a most.
A zen számomra éppen ezért nem valamiféle menekülés a világból. Sokkal inkább radikális jelenlét benne. Nem az a kérdés, hogy tegnap hány kilométert mentél, hányszor estél el, mit rontottál el, vagy mennyire voltál erős. És még csak nem is az, hogy holnap mire leszel képes. A kérdés sokkal egyszerűbb: mit teszel most? Mi a következő lépés?
Egy hosszú úton ezt különösen könnyű megérteni. Reggel felkelsz, és hiába van mögötted száz vagy ezer kilométer, az aznapi utat még senki nem járta végig helyetted. A tegnapi erőfeszítés nem visz előre ma egyetlen métert sem. Fel kell állni. Fel kell venni a cipőt. Ki kell lépni az ajtón. Aztán megtenni az első lépést. Majd még egyet.
Talán ezért olyan különleges minden hajnal. Nem azért, mert eltörli azt, akik tegnap voltunk, hanem mert csendben megkérdezi:
„És ma ki leszel?”
Erre pedig nem szavakkal válaszolunk.
Hanem azzal, ahogyan a mai napot végigéljük.
🐺
