🖲 Irota ➡️ Felsővadász ➡️ Abaújszolnok ➡️ Baktakék ➡️ Fancsal ➡️ Encs ➡️ Gibárt ➡️ Hernádcéce ➡️ Boldogkőváralja ➡️ Regéc
📆2026.08.04.
🚶: 57 km
⛰⬆️: 1 153 m
⛰⬇️: 920 m
⏰: 13 h 42 min.
Sum:: 1 844 km (71,0 %)
A Holdra mutató ujj
Ma reggel fél hétkor Irotáról indultam, és este nyolc óra után érkeztem meg Regécre. A mai nap végére 57 kilométer került a lábaimba.
A reggeli első másfél órát leszámítva szinte végig a tűző napon gyalogoltam. Pont akkor, amikor a nyári nap a legkegyetlenebb. Sok helyen hosszú aszfaltos szakaszok következtek, ahol nemcsak felülről perzselt a nap, hanem alulról is ömlött vissza a hőség az aszfaltról. Éreztem, ahogy a cipőm talpán keresztül is sugárzik a forróság.
A mai nap során magam mögött hagytam a tegnap megkezdett Cserehát dombvidékét, és megérkeztem a Zempléni-hegységbe. Aki ismeri ezt a szakaszt, tudja, hogy itt az ösvény néha úgy kanyarog, mintha valaki kissé kapatosan rajzolta volna fel a térképre. Hol le a kiszáradt patakmederbe, hol vissza fel, jobbra, balra, keresztül-kasul, szinte egyetlen egyenes méter nélkül. A nap végére nem is annyira a lábaim fáradtak el, hanem a fejem. Ez a folyamatos koncentráció, a hőség és az 57 kilométer együtt alaposan kivette belőlem az erőt.
És ilyenkor jut eszembe újra és újra egy régi zen hasonlat.
„Amikor a bölcs a Holdra mutat, a bolond az ujját nézi.”
Ez az egyik legismertebb zen hasonlat. És közben az egyik legmélyebb is.
Mert a tanító, a könyv, egy történet vagy akár egy fénykép soha nem maga a valóság. Csak rámutat valamire. Olyan, mint egy ujj, amely a Hold felé mutat. Ha azonban csak az ujjat nézzük, soha nem látjuk meg a Holdat.
Ezért olyan nehéz valóban tanulni.
El lehet olvasni ezer könyvet a hegymászásról, de attól még nem fog fájni a tüdőd hatezer méteren. El lehet olvasni száz könyvet a szeretetről, de attól még nem tudod, milyen érzés elveszíteni valakit, vagy feltétel nélkül szeretni. És el lehet olvasni minden beszámolómat erről a Kékkörről is… de ez sem lesz ugyanaz.
Én is csak az ujj vagyok.
Le tudom írni, hogy milyen naponta átlagosan 53 kilométert gyalogolni. Le tudom írni, hogy a szervezetem minden egyes nap 5500–7000 kalória közötti energiát használ fel, amit szinte lehetetlen teljes egészében visszapótolni. El tudom mesélni, hogy most már harmincötödik napja minden reggel újra felveszem a hátizsákot, és továbbindulok. Hogy éjszakánként öt, öt és fél órát alszom, és amióta úton vagyok, egyetlen egyszer sem aludtam hat óránál többet. Leírhatom a fáradtságot, a fájdalmat, a regenerációt, a csendet, az örömöt és a kétségeket.
De ezek csak szavak.
A valóság egészen más.
Voltak kedves barátaim, akik elkísértek néhány kilométerre. Voltak, akik fél napot, mások egy teljes napot gyalogoltak velem. Ők már nemcsak az ujjat látták. Ők egy pillanatra magát a Holdat is megpillantották. Érezték, mit jelent ennyit menni, milyen a hőség, a por, a kilométerek súlya, amikor a lábad már régen pihenni szeretne.
De másnap ők hazamentek.
Én pedig másnap reggel ismét felkeltem, vállamra vettem a hátizsákot, és mentem tovább.
Ez a különbség aközött, amikor valamiről hallunk… és amikor benne élünk.
Talán ezért mondják a zen mesterek, hogy az igazságot nem lehet elmagyarázni. Csak megmutatni lehet az irányt. A többit mindenkinek saját magának kell megtapasztalnia.
Sőt, talán ennél is tovább megyek.
Ha valaki – legyen az egy mester, egy politikus, egy ismert ember vagy bárki más – azt állítja, hogy nála van az egyetlen igazság, mindig állj meg egy pillanatra.
Kérdezz.
Kételkedj.
Vizsgáld meg több oldalról.
Ne azért fogadj el valamit, mert hangosan mondják, mert sokan és sokat ismétlik, vagy mert tekintély áll mögötte. Az igazság nem attól lesz igaz, hogy valaki magabiztosan kijelenti.
Nekem se higgy.
Amit én leírok, az sem több, mint egy ujj, amely egy irányba mutat. Ha csak az én szavaimat fogadod el, ugyanabba a csapdába esel, mint amikor valaki a Hold helyett az ujjat nézi.
A saját tapasztalatod mindig többet ér, mint bárki más meggyőződése.
Ezért ne az ujjat keresd.
Mindig a Holdat keresd.
És talán ezért érzem én is, hogy bármennyit írok erről az útról, bármennyi fotót vagy videót osztok meg, valójában csak egy irányba mutatok.
A Holdat nektek kell meglátni.
Terv szerint két hét múlva, augusztus 18-án érek be Szegedre, és ezzel véget ér a Kékkör projektem.
Erre az alkalomra létrehoztam egy nyilvános eseményt. Meghívtam a barátaimat, a rokonaimat, az ismerőseimet és mindenkit, aki az elmúlt hetekben velem tartott, akár csak a képernyőn keresztül.
Ha szeretnél egy kicsit részese lenni ennek az útnak, ha szeretnél legalább néhány kilométert együtt megtenni velem, hogy ne csak az ujjat lásd, hanem egy pillanatra te is megérezd, milyen ez az út, akkor gyere el.
Ha pedig csak a célban szeretnél ott lenni, kezet fogni velem vagy megölelni, annak is nagyon örülni fogok.
A profilom alatt megtalálod az eseményt, de itt az első kommentben is megosztom.
Jelezz vissza, ha csatlakozol.
Találkozzunk augusztus 18-án.
„Az utat nem lehet elmesélni. Csak végigjárni.”
🐺
