Camino Benedictus a lányommal
🖲 Nagyvázsony ➡️ Úrkút ➡️ Városlőd
📆2026.01.04.
🚶: 23,98 km
⛰⬆️: 358 m
⛰⬇️: 291 m
⏰: 6h15min
Sum: 49,25 km
A hegy, amely nem állta utamat
Ma huszonnégy kilométert tettünk meg.
Nagyvázsonytól Városlődig.
Havas erdei ösvényeken, csendes hegyháton, enyhe széllel, ami inkább emlékeztetett, mint akadályozott.
A test ment. A lábak adták a ritmust.
De az igazi munka nem a lépésekben történt.
Ma sokat beszélgettünk Esztivel.
Olyan beszélgetések voltak ezek, amiket nem lehet kierőszakolni.
Nem kérdésekből, hanem jelenlétből születnek.
Amikor nem kell okosnak lenni, nem kell válaszolni,
csak ott lenni egymás mellett, és hagyni, hogy a szavak maguktól jöjjenek.
Ilyenkor az út tanú.
A fák hallgatnak.
A hó elnyeli a hangot.
És apa meg lánya nem szerepek többé,
hanem két ember ugyanabban a térben.
Eszti ma is hősiesen ment.
Nem nagy szavakkal.
Nem látványosan.
Hanem csendes erővel.
Az a fajta kitartás ez, amit nem tanítani lehet,
hanem megélni.
De miközben mellette mentem, bennem egy másik út is zajlott.
Ez a nap visszavezetett egy helyre,
amit a testem nem felejtett el.
Nyáron, amikor a Kékkört terveztem végigjárni –
a „Nulláról a végtelenve” projekt részeként –,
itt, a Kab-hegynél sérültem meg.
Itt, a hegy csúcsán estem el és rándult meg a térdem úgy,
hogy onnantól már tudtam: az az út véget ért.
Akkor még végiggyalogoltam az aznapi távot.
Adrenalinnal tele.
Forró izmokkal.
Makacssággal.
Egészen Városlődig.
Sérült lábbal, sérült térddel, de megtörni nem akarva.
És ma…
ma pontosan ide érkeztünk meg Esztivel.
A Camino Benedictus útvonala nem visz fel a Kab-hegy csúcsára.
Elmegy a csúcs mellett.
Megkerüli.
Nem kényszerít konfrontációra.
De a félelem nem a hegy tetején lakik.
Hanem bennünk.
Egész nap ott ment mellettem a másik oldalamon.
Nem hangosan.
Nem fenyegetően.
Csak jelen volt.
Emlékeztetett: itt egyszer elestél. Nagyon szerencsétlenül.
Itt egyszer vége lett.
Mi van, ha újra megtörténik?
Ez volt a mai belső munka.
Nem elkerülni a félelmet.
Nem legyőzni.
Hanem menni mellette.
Ahogy a farkas sem rohan neki minden árnynak.
Megérzi.
Tudomásul veszi.
És megy tovább.
Ma nem bizonyítottam semmit.
Nem kellett felmennem a csúcsra.
Elég volt felmenni a Kab-hegyre és elmenni a csúcs mellett.
Elég volt látni, hogy a test bírja.
Hogy a lélek nem menekül.
Hogy a múlt nem uralja a jelent.
Ez a zarándoklat nem csak Esztinek ad.
Nekem is visszaad darabokat magamból.
Olyan részeket, amiket egy sérülésnél hagytam ott.
Ma Városlődön alszunk.
Ott, ahol egyszer már megérkeztem megtörten.
Most megérkeztem egészben.
A hegy nem állta utamat.
A félelem nem fordított vissza.
És a kölyök ott ment mellettem –
tanítva engem anélkül, hogy tudná.
Ezért van értelme úton lenni.
Ezért mennek a farkasok hosszú útra.
Nem a cél miatt.
Hanem azért, amit útközben visszaszereznek.
🐺🐚🥾
