Camino Benedictus a lányommal
🖲 Tihany ➡️ Sajkod ➡️ Aszófő ➡️ Örvényes ➡️ Vászoly ➡️ Vöröstó ➡️ Nagyvázsony
📆2026.01.03.
🚶: 25,27 km
⛰⬆️: 488 m
⛰⬇️: 442 m
⏰: 7h23min
Sum: 25,27 km
A farkas lépte és a kölyök bátorsága
Ma megszületett az út.
Nem papíron, nem térképen, hanem lépésekben.
Tihanyból indultunk, az apátság kapuja elől és estére Nagyvázsonyig jutottunk, ahol a Kinizsi vár alatt fogunk aludni.
Huszonöt kilométer.
Hóval fedett ösvények, csúszós lejtők, sárba ragadó bakancsok.
Az út nem volt kegyes – és épp ettől volt igaz.
A tél nem kérdezett.
A szél nem magyarázott.
Az út nem alkudozott.
Csak ment tovább, és azt mondta: ha jössz, jöjj végig.
És ő jött.
A lányom.
Csendben, szívósan, makacsul.
Nem panaszkodott, nem kereste a könnyebb kerülőt.
Ment akkor is, amikor nehéz volt, amikor fáradt volt, amikor a hó alatt már nem látszott az ösvény.
Ment, mert eldöntötte, hogy menni fog.
Apa ilyenkor nem tanít.
Csak figyel.
És amikor látja, hogy a kölyök nem hátrál meg, akkor a mellkasban megmozdul valami ősi, mély dolog: a büszkeség.
Ma nem én vezettem őt.
Ma egymás mellett mentünk.
Két farkas ugyanazon az úton – közös tempóval és közös iránnyal.
A hó nyelte a lépteinket,
a sár megtanított lassítani,
a kilométerek pedig lehántották rólunk a felesleges szavakat.
Maradt a jelen.
Maradt a kitartás.
Maradt az, ami számít.
Ez még csak az első nap.
De már most tudom:
ez az út nem csak Nagyvázsony felé vezetett.
Hanem egymás felé is.
És ezért minden lépés, minden pillanat ajándék. 🐺🐚🥾
