A hétvégén, szombaton ismét útnak indulok majd az Ember a Gáton teljesítménytúrán, immár hetedszer. Ez a túra különleges számomra, hiszen 2017-ben itt álltam rajthoz először teljesítménytúrán. Azóta minden évben végigjártam – kivéve 2020-ban, amikor a járvány miatt elmaradt, és 2024-ben, amikor a térdműtétem utáni felépülés még nem tette lehetővé a részvételemet.
A táv 42 kilométer, vagyis pontosan annyi, mint egy maraton. Az útvonal végig a Tisza-töltésen vezet Mindszent és Szeged között, a folyó kanyargós vonalát, a végtelen gátat követve. Egy monoton, de gyönyörű út, ahol a lépések ritmusa és a Tisza csendje egyfajta külön világot teremt. És mintha mindez önmagában nem lenne elég kihívás, a túra éjszaka zajlik: a sötétben kell gyalogolni, fejlámpa fényében, ahol csak a saját szuszogásom és a Tisza halk morajlása kísér.
Idén azonban még egy új szintet viszek bele, hogy legyen igazi sportértéke is: nemcsak végigmenni szeretnék, hanem futva teljesíteni a 42 kilométert. Ez lesz a saját farkasos próbatételem. Nem egyszerű túra, nem egyszerű futás – hanem kettő együtt, éjszakában, csendben, magányban. Egy olyan próba, ami a határaimról, a kitartásról és a bennem lakó erőről szól.
A gáton futni éjszaka különös érzés. A csillagos ég fölöttem, a Tisza mellettem, a töltés pedig, mint egy végtelen szalag, kanyarog a semmibe. Olyan ez, mintha a világ elcsendesedne, és csak az út maradna, amin haladok. Mint egy farkas, aki az éjszaka birodalmában keresi a saját ösvényét – minden lépés a túlélés, minden kilométer a bizonyítás.
A sötétben minden érzék kiélesedik. A futás ritmusa eggyé válik a szívveréssel, a gondolatok letisztulnak, és megjelenik a tiszta jelenlét: csak én, a töltés, a folyó és a csillagok. Nincsenek kitérők, nincsenek színes fények, csak a fejlámpa szűk sugara, amely mutatja a következő pár métert. Az ember ilyenkor tanulja meg igazán, mit jelent bízni önmagában, és mennyire kevés is elég ahhoz, hogy tovább tudjon lépni. Vagy milyen sok kell ahhoz, hogy néha továbblépj?
Minden lépésem emlékeztet majd arra, honnan indultam, és mennyi mindenen mentem át az évek alatt. Hogy milyen mélyen és hányszor voltam már lenn, hogy mennyit küzdöttem, hogy hogyan álltam fel. Hetedszer indulok neki ennek a gátnak, de minden alkalommal mást ad – és most azt, hogy futva, éjszakában is bebizonyítsam: mindig van tovább, mindig van egy újabb kihívás előttünk.
Ha követnéd szombaton este, hogy hogyan haladok, a szokásos helyen megteheted:
Ember a gáton 42 km – követés
„A farkas az éjszakában nem fél az árnyaktól – mert tudja, hogy ő maga is árnyék a hold fényében.”
