„A jó orvosság keserű, a helyes út látszólag visszafelé vezet.”
zen mondás
Vannak mondatok, amelyek nem simogatnak. Nem adnak azonnali megnyugvást.
Nem tesznek rendet bennünk egyetlen lélegzet alatt.
Inkább megállítanak.
Mint amikor az ösvényen haladsz, és hirtelen rájössz: rossz irányba indultál.
A jó orvosság keserű.
Nem azért, mert bántani akar.
Hanem mert gyógyítani.
A valódi változás ritkán édes.
Amikor elengedsz egy szokást, ami kényelmes volt.
Amikor kimondasz egy igazságot, amit eddig lenyeltél.
Amikor nemet mondasz valamire, amihez már hozzászoktál.
Az első íz mindig keserű.
Az ego tiltakozik.
A tested feszül.
A megszokás kapaszkodik.
A zen nem ígér cukormázat.
Nem kínál könnyű menekülést.
Azt mondja: nézz szembe azzal, ami van.
Akkor is, ha kényelmetlen.
Akkor is, ha fáj.
A helyes út pedig sokszor úgy néz ki, mintha visszafelé mennél.
Amikor lelassítasz egy világban, ami rohan.
Amikor csendet választasz a zaj helyett.
Amikor nem reagálsz azonnal.
Amikor kilépsz egy versenyből, ami nem is a tiéd volt.
Kívülről nézve ez visszalépésnek tűnik. Gyengeségnek.
Meghátrálásnak.
Belülről azonban ez az irányváltás.
Mint amikor a hegyen rájössz: nem az a cél, hogy minél gyorsabban felérj, hanem hogy egyáltalán jó hegyen mászol-e.
Néha vissza kell fordulni.
Nem azért, mert feladod. Hanem mert felismered, hogy nem az az út visz oda, ahová menni akarsz.
A Magányos Farkas is tudja ezt.
Nem minden csata érdemel harcot.
Nem minden ösvény érdemel lépéseket.
A keserűség a tanító.
A visszalépés az iránytű.
A zen mesterek szerint az igazi bátorság nem az előretörésben van, hanem az őszinte belátásban.
Abban a pillanatban, amikor kimondod: „Tévedtem.” Vagy: „Ez nem én vagyok.” Vagy: „Most pihenek.”
A világ ezt gyengeségnek látja.
A tudatosság ezt szabadságnak.
A gyógyulás soha nem a felszínen történik.
És az út soha nem egyenes.
Lehet, hogy most épp keserű ízt érzel.
Lehet, hogy úgy tűnik, hátrálsz.
De talán éppen most haladsz először valóban előre.
