Nem térképen él igazán, hanem a lábakban és a fejben.
Aki egyszer belép, tudja: innen nem lehet fél szívvel kijönni.
Ez a Téli Szuperkatlan teljesítménytúra.
Egy olyan út, amelynek a gyökere a Kinizsi 100 legikonikusabb, legkegyetlenebb szakaszából nőtt ki.
A Dorog és Mogyorósbánya közötti, nagyjából 15 kilométeres rész sokak szerint a Kinizsi lelke és próbája egyszerre. Néhány, ezen az úton edződött túrázó fejében született meg az ötlet: mi lenne, ha ezt a szakaszt önmagában tennék meg kihívássá? A nyár legmelegebb – és a tél leghidegebb napján.
Így született meg a Nyári Szuperkatlan és a Téli Szuperkatlan.
És akinek nem elég a katlan egy irányban (a 15 kilométeres táv), az bejárhatja oda-vissza is (ez a 30 kilométeres táv), hogy érezze a Nagy-Gete és a katlan „törődését” mindkét irányból.
Hiszen teljesen máshogy nehéz az útvonal egyik, és máshogy nehéz a másik irányban.
A nyári verziót már egyszer végigjártam egyedül.
Most viszont először álltam rajthoz a télin – egy nagyon kedves barátommal. És ez mindent megváltoztatott. Nem gyorsabbá tett, hanem erősebbé. Amikor az egyikünk hallgatott, a másik lépett. Amikor a fej elfáradt, ott volt egy mondat, egy félmosoly, egy szóvicc, egy közös ritmus. A farkas tudja: néha a falka nem gyengít, hanem megtart.
A számok önmagukért beszélnek: 30,7 kilométer, 1.320 méter szintemelkedés, 6 óra 23 perc.
De a Szuperkatlan sosem a számokról szól igazán.
A legnehezebb rész visszafelé jött.
A Nagy-Gete megmászása Dorog felé.
Sziklás, technikás emelkedő, ahol rövid távon kell nagy szintkülönbséget legyőzni. Felfelé küzdelem, előtte lefelé figyelem volt – és télen minden lépés kérdés.
Ott nem lehet sietni.
Ott nem lehet hazudni magadnak.
Ott csak az számít, hogy a következő mozdulat pontos legyen.
Ha nem lenne az, akkor akár komoly kicsúszás is történhet.
És aztán…
Felértünk.
Az igazi boldogság ott született meg, fent, a technikás rész után. Nem kiáltásban. Nem eufóriában. Hanem abban a mély, csendes tudásban, hogy ezen túl már nincs több harc.
Onnantól „csak” le kellett gyalogolni Dorogig.
A katlan elengedett.
A farkas ilyenkor nem ünnepel.
Megáll egy pillanatra. Körbenéz. Elraktároz.
Mert tudja: lesz még tél.
Lesz még katlan.
És lesz még út, amit újra és újra végig kell járni – hol egyedül, hol együtt mással / másokkal.
Ez volt a Téli Szuperkatlan.
És ez most velünk marad…
Szuper szervezés, kitűnő ellátás.
Köszönöm a szervezőknek!
