Senki sem szeret az elmúlásra gondolni.
Arra, hogy egyszer majd a térdeink már nem úgy hajlanak, a tüdőnk nem úgy töltődik meg levegővel, a hátunk nem úgy viszi már a hátizsákot.
És mégis: ez az igazság.
Nem egyik napról a másikra történik.
Nem jön hozzá drámai zene.
Nem kapsz értesítést róla.
Csak egyszer észreveszed, hogy ami tegnap még természetes volt, ma már erőfeszítés.
Az Út Magányos Farkasaként sokszor gondolok erre.
Nem félelemből.
Inkább tiszteletből.
Tiszteletből a testem iránt, amely most még visz.
A lábaim iránt, amelyek most még felmennek az emelkedőkön.
A tüdőm iránt, amely most még bírja a tempót a Kékkörön, a Mátrában, a Camino poros ösvényein vagy akár a Himalájában is.
Ez az pillanat — a most — fontosabb, mint hisszük.
Most még fel tudsz kelni hajnalban.
Most még el tudsz indulni akkor is, amikor esik.
Most még nevetni tudsz a szenvedésen, amikor combig ér a sár vagy amikor az utolsó 10 kilométer már csak akaratból megy.
Most még tudsz.
És milyen könnyű halogatni.
„Majd jövőre.”
„Majd ha kevesebb lesz a munka.”
„Majd ha nyugodtabb lesz az élet.”
De az élet ritkán lesz nyugodtabb.
Csak telik.
Egyszer majd nézed a képeket.
Fiatal túrázók, ultrások, fény a hegygerincen, poros bakancsok.
És azt mondod:
„Én is csináltam ilyet.”
A kérdés nem az, hogy mondod-e.
Hanem az, hogyan.
Büszkén?
Vagy egy halk, belül szúró „lehetett volna” érzéssel?
A hegyek ott lesznek.
A Pilis, a Mátra, az Bükk, a Himalája.
Az ösvények nem mennek sehová.
De a te fizikai állapotod igen.
Nem az öregedés a tragédia.
Az természetes. Méltósággal jön.
A tragédia az, ha elpazaroljuk az éveket, amikor még képesek lettünk volna.
Amikor még erő volt a lábunkban.
Tűz a mellkasunkban.
Éhség a szívünkben.
Szóval menj.
Menj, amíg bírsz.
Menj, amíg a tested partner ebben.
Menj, amíg a szíved még húz az ösvény felé.
Nem kell rekord.
Nem kell bizonyítani.
Nem kell másokhoz mérni magad.
Csak vedd fel a zsákot.
És indulj el.
Hogy amikor egyszer majd azt mondod:
„Én is csináltam ilyet” —
akkor a hangodban ne bánat legyen,
hanem egy csendes, farkasos büszkeség.
Mert az idő nem kérdez.
Csak megy.
Te viszont még dönthetsz.
Csináld!
🐺
