Semicolon

Pontosvessző

;

Nem pont. Nem vessző. Valahol a kettő között. Egy különös kis jel, amit ritkán használunk, mégis éppen akkor kerül elő, amikor semmi más nem tudja kifejezni, amit igazán érzünk.

Most, az utamnak ezen a sziklás, elcsendesedett szakaszán, a pontosvessző vált a jelképemmé. Mert lehetne ez a mondat vége is. Lehetnék most a földön, elcsöndesedve, mindenről lemondva. Mondhatnám azt is: itt a vége. De nem. Nem teszek pontot. Mert nem zárok le semmit. Mert bennem még ott ég a tűz – a farkas ösztöne, a túlélés vágya, a csendes újrakezdés szándéka.

A pontosvessző azt súgja: „Most megállok. Mély levegőt veszek. Átgondolom. És aztán folytatom.” Ez a kis jel azt üzeni: nincs vége – csak szünet van. Átmenet. Egy olyan pont az életben, ahol muszáj lassítani. Talán túlhajtottam magam. Talán az élet, a sors vagy egy „Őrangyal” akart megállítani. Vagy talán valami új kellett, hogy megszülessen bennem, amit csak csendben lehet meghallani.

Mert a farkas nem csak akkor él, amikor üvölt. Néha csendben figyel. Sebet nyalogat. A sötétben, mozdulatlanul vár. És tanul. A pontosvessző most ez: a farkas árnyéka a hóban. Ott van – még ha nem mozdul is. Csak várja, míg újra eljön az ideje az indulásnak.

És tudod, mi a legszebb a pontosvesszőben? Az, hogy reményt hordoz. Nem zár le, nem mondja, hogy vége. Csak annyit mond: még nincs itt az idő, de el fog jönni. Talán másképp, mint tervezted. Talán fájdalmasabban, lassabban, kanyargósabb úton. De eljön.

Most ez a kis jel a társam. Egy apró, jelentéktelennek tűnő írásjel, ami nekem most egy egész világot jelent. Egy üzenetet, amit a fájdalom küldött. Egy figyelmeztetést az úttól: lassíts, farkas. Nézd meg, hol jársz. Figyeld meg, mit akar mondani neked az élet.

És ha majd eljön az idő… ha a csend után újra mozdulni lehet… akkor a pontosvesszőből újra lendület lesz. Mondat, ami továbbfut. Történet, ami nem ért véget – csak szünetelt, amíg újra erőre kapott.

„Nem pontot teszek, hanem pontosvesszőt. Mert a farkas még él. Még figyel. Még vár. És újra el fog indulni.”
Az Út Magányos Farkasa

🐺🚶🏔🫶

Semicolon
Semicolon
Bejegyzés megosztása

További bejegyzések