Pontosabban egy kicsivel több mint egy hónap múlva, július 1-jén reggel elindulok Szegedről.
Nem egy hétvégi túrára.
Nem egy teljesítménytúrára.
Nem egy nyaralásra.
Hanem arra az útra, amely az elmúlt évek egyik legfontosabb céljává vált számomra.
Arra az útra, amelynek neve: Kékkör.
Tavaly már nekivágtam ennek a projektnek.
Napról napra haladtam előre, gyűltek a kilométerek, és egyre közelebb kerültem ahhoz, hogy végigjárjam Magyarország teljes Kékkörét egyetlen indulással.
Aztán az út közbeszólt.
A teljes táv 41 százalékánál egy komoly térdsérülés miatt fel kellett adnom.
Nem azért, mert elfogyott az akaraterő.
Nem azért, mert nem hittem többé a célban.
Egyszerűen azért, mert vannak helyzetek, amikor az embernek el kell fogadnia a valóságot.
Meg kell állnia.
Gyógyulnia kell.
És várnia arra a pillanatra, amikor újra eljön az indulás ideje.
Most ez a pillanat közeleg.
Július 1-jén ismét ott állok majd a képzeletbeli rajtvonalon.
Nem a 41 százaléknál folytatom.
Nem keresek rövidebb utat.
Nem keresek kibúvót.
Újra a nulladik kilométernél kezdem.
Ugyanonnan indulok, ahonnan minden nagy út kezdődik: az első lépésből.
A terv változatlan.
Szegedről indulva egyetlen indulással szeretném bejárni a teljes Kékkört, az óramutató járásával megegyező irányban, majd végül hazatérni Szegedre.
Mindezt egy nem hivatalos rekordkísérlet keretében.
De ahogy tavaly sem, úgy idén sem mások ellen indulok.
Nem valaki rekordját akarom elvenni.
Nem más túrázókkal versenyzem.
Az ellenfél ugyanaz lesz, mint mindig:
a fáradtság, az időjárás, a fájdalom, a kialvatlanság, a kételyek és az a bizonyos belső hang, amely időnként azt suttogja:
„Talán elég volt.”
Én pedig újra és újra tovább fogok lépni.
Egy lépést.
Aztán még egyet.
És még egyet.
Mert végül minden hosszú út így teljesül.
Ez az út azonban nem csak rólam szól.
A Kékkör számomra mindig is többet jelentett egy turistaútvonalnál.
Embereket köt össze.
Történeteket, sorsokat, találkozásokat.
Ezért most segítséget is szeretnék kérni.
Az út során hálásan fogadok minden támogatást, legyen az egy szállás egy éjszakára, egy tál meleg étel, egy zuhanyzás lehetősége, egy pohár víz, vagy akár csak néhány biztató szó.
És talán a legszebb segítség az lenne, ha néha valaki csatlakozna hozzám egy rövid szakaszra.
Nem kell ötven kilométert gyalogolni velem.
Nem kell százat.
Lehet három kilométer.
Lehet öt.
Lehet egyetlen óra beszélgetés egy erdei ösvényen.
Egy hosszú út során ezek a találkozások gyakran többet érnek bárminél.
A weboldalamon előre közzé fogom tenni a tervezett útvonalat, az egyes napi szakaszokat és természetesen az aktuális pozíciómat is, így bárki láthatja majd, merre járok, hol tartok, és hol lehet hozzám csatlakozni.
Ha úgy érzed, hogy tudnál segíteni bármilyen formában — akár szállással, étellel, logisztikai támogatással, akár csak néhány közösen megtett kilométerrel —, kérlek keress bátran valamelyik elérhetőségemen.
A hosszú utak ritkán egyetlen ember teljesítményei.
Sokkal inkább sok jó szándékú ember apró segítségeiből épülnek fel.
Egy pohár vízből.
Egy tányér ételből.
Egy nyitott kapuból.
Egy biztató szóból.
Egy közösen megtett kilométerből.
Július 1-jén újra elindulok.
A tavalyi történet félbeszakadt.
Az idei még nincs megírva.
Találkozzunk valahol a Kékkörön…
0 II ♾️
Az Út Magányos Farkasa
🐺
