Sokan ismerik Az Út Magányos Farkasát a hegyekből.
A Kékkör porából.
A Camino kagylói közül.
A zen idézetek mögül.
De ki az a farkas, amikor leveszi a hátizsákot?
Amikor nem a hegygerinceken lépked, hanem tárgyalóasztalok mellett ül?
Civilben egy vegyipari multinacionális vállalat key account menedzsere vagyok.
Magyarul: kiemelt ügyfelekkel foglalkozó üzletkötő.
Nem romantikus elnevezés.
Nem hangzik úgy, mint egy hegycsúcs.
De felelőssége van.
Súlya van.
Az elmúlt években nagyjából egy évi 35 millió eurós üzletet építettem fel itt a régióban.
Azaz kb. 13,5 milliárd forintos ügyfélkört.
Ez nem egy sprint volt.
Nem egy látványos rajtpisztolyos indulás.
Hanem évek munkája.
Bizalom.
Kapcsolatok.
Stratégia.
Kitartás.
Pont, mint egy hosszútáv.
És ha már a munkáról beszélünk: egy vegyipari vállalatnál műanyagipari alapanyagokat értékesítek.
Az én vevőim ezekből az alapanyagokból speciális műanyagokat állítanak elő, vagy közvetlenül olyan termékeket gyártanak, amelyeket épületek hőszigetelésére használnak.
Sokan a „műanyag” szót hallva azonnal valami káros, „gonosz” anyagra gondolnak.
Pedig a valóság sokkal árnyaltabb.
Azok a szigetelőanyagok, amelyekből házak, lakások és ipari létesítmények falai készülnek, rengeteg energiát takarítanak meg.
Segítenek abban, hogy kevesebbet kelljen fűtenünk télen és kevesebbet hűtenünk nyáron.
És ez nem csak pénzt jelent.
Ez kevesebb elégetett energiát jelent.
Kevesebb kibocsátást.
Kisebb terhelést a bolygónknak.
Számomra ez erkölcsileg fontos.
Fontos tudni, hogy amit csinálok, az nem rombol, hanem valamilyen módon hozzájárul egy élhetőbb világhoz.
Nem tökéletes a világ – és a vegyipar sem az.
De vannak területek, ahol a technológia segít csökkenteni az emberi lábnyomot.
És jó érzés tudni, hogy az a munka, amit nap mint nap végzek, valahol – közvetve – egy kicsit mégis segít ebben.
Sokan azt gondolják, hogy a spirituális gondolatok és a multinacionális üzleti világ két külön bolygó.
Én nem így látom.
A hegyen megtanultam:
türelmesnek lenni,
figyelni a részletekre,
nem kapkodni,
vállalni a felelősséget a döntéseimért.
Ugyanezek kellenek egy több tízmillió eurós üzlet felépítéséhez is.
A farkas nem csak akkor farkas, amikor az erdőben üvölt.
A farkas a városban is farkas marad.
Csendben.
Fegyelmezetten.
Tudatosan.
És igen. Van egy családom is.
Egy feleségem.
Két nagy gyerekem.
Három kutyám. Egy kész falka.
Ők az igazi csapatom.
Ők azok, akik előtt nem lehet szerepet játszani.
Akik nem a kilométereket, nem az üzleti számokat látják – hanem az embert.
Mert a végén nem az számít, hány posztot írtam.
Nem az, hány követőm van.
És még csak nem is az, hogy hány millió eurós üzletet zártam le.
Hanem az, hogy amikor hazaérek, jelen tudok-e lenni.
Tudok-e figyelni.
Tudok-e szeretni.
A teljesítménytúrázás – és különösen a hosszútávú gyaloglás – számomra nem menekülés.
Hanem egyfajta mentális tisztítótűz.
Egy módszer arra, hogy normális maradjak ebben az egyre gyorsabban pörgő, zajos, kiszámíthatatlan világban.
Amikor napokon, heteken át lépek előre, kilométerről kilométerre, az elme lelassul.
A zaj elhalkul.
A lényeg marad.
A hosszú utak nemcsak a térképen vezetnek végig – hanem visszavezetnek önmagamhoz is.
És az igazság az, hogy még a leghosszabb túráimon sem „tűnök el” teljesen.
Nem arról van szó, hogy két hétre, egy hónapra vagy másfél hónapra szabadságra megyek, és megszűnik a civil világ.
A laptop ott van a hátizsák mélyén.
Esténként, egy-egy szálláson előkerül.
E-mailek, ajánlatok, számok, egyeztetések.
A nappal a hegyé, az este a munkáé.
Ez nem mindig könnyű – de ez az én valóságom. És talán pont ez teszi hitelessé az egészet: nem elvonulás ez, hanem egyensúlykeresés.
Ha kérdezik, ki vagyok civilben?
Egy férfi, aki üzletet épít.
Egy apa, aki még mindig tanul.
Egy férj, aki próbál méltó lenni.
Egy ember, aki minden nap igyekszik jobb lenni, mint tegnap.
És egy farkas,
aki tudja: az igazi út nem a térképen van.
Hanem bennünk.
🐺🐺🐺
