„Ha megérted, a dolgok egyszerűen olyanok, amilyenek.
Ha nem érted, a dolgok akkor is egyszerűen olyanok, amilyenek.”
zen mondás
Az életünk jelentős részét azzal töltjük, hogy megpróbáljuk megérteni, miért történt velünk valami.
Miért sérültem meg éppen akkor?
Miért hagyott cserben valaki?
Miért sikerült vagy miért nem sikerült?
Miért kellett ennek így lennie?
És miközben a válaszokat keressük, gyakran észre sem vesszük, hogy a valóság addig sem vár ránk.
A hegy nem lesz alacsonyabb attól, hogy értjük a geológiáját.
A vihar nem lesz kevésbé vihar attól, hogy tudjuk, hogyan alakult ki.
A fájdalom sem lesz kisebb attól, hogy megtaláljuk az okát.
A dolgok egyszerűen olyanok, amilyenek.
A zen nem az értelmetlenséget hirdeti.
Nem azt mondja, hogy ne gondolkodjunk.
Inkább arra emlékeztet, hogy a valóság nem függ attól, hogy megértjük-e.
A nap felkel.
A virág kivirágzik.
A levél lehullik.
Az út kanyarodik.
És mindez megtörténik akkor is, ha nincs rá magyarázatunk.
Sokszor a szenvedésünk nem abból fakad, ami történik, hanem abból, hogy nem tudjuk elfogadni, hogy megtörtént.
Mindenáron történetet akarunk gyártani köré.
Okokat keresünk, bűnösöket keresünk, igazságot keresünk.
Pedig néha nincs más feladat, mint leülni egy pillanatra, mint az a kis szerzetes a képen, és figyelni.
Figyelni a virágot.
Figyelni a szelet.
Figyelni a saját lélegzetünket.
Mert van, amit meg lehet érteni.
És van, amit csak megélni lehet.
Az útjaimon is ezt tanulom újra és újra.
Egy esős napon, egy fájó térddel megtett kilométeren, egy magányos erdei ösvényen.
Nem mindig értem, miért történik valami.
Nem mindig látom a nagy tervet.
De a következő lépést akkor is meg lehet tenni.
És talán ez a szabadság egyik legmélyebb formája: amikor már nem ragaszkodunk ahhoz, hogy mindent megértsünk, hanem megtanulunk együtt haladni azzal, ami van.
Mert ha megérted, a dolgok olyanok, amilyenek.
És ha nem érted…
akkor is.
🐺
