Ma délelőtt volt egy közös, ismerkedős futás az Amnesty International Magyarország futótársaimmal a Margit-szigeten.
Két kört futottunk, aztán leültünk egy kávéra.
Beszélgettünk, nevettünk, történeteket osztottunk meg.
Sok új, érdekes embert ismertem meg.
De volt egy pillanat, ami még ennél is többet adott.
Teljesen véletlenül találkoztam egy igazi példaképpel.
Lubics Szilvivel
A magyar ultrafutás egyik élő legendájával.
Hihetetlen teljesítmények, elképesztő mentális erő – és közben végtelen szerénység.
Volt lehetőségem pár szót váltani vele, és kérni egy közös fotót.
Nagyon hálás vagyok érte.
Szilvi jövő héten Marokkóba utazik a legendás
„Marathon des Sables” versenyre.
A „Homok Maratonjára”.
Ez egy közel 250 kilométeres sivatagi ultrafutás,
ahol a résztvevőknek mindent magukkal kell vinniük:
felszerelést, ételt, mindent.
Küzdenek az elemekkel, a hőmérsékleti ingadozással, de legfőképpen önmagukkal.
A sivatagban.
Ez nem csak futás.
Ez egy másik dimenzió.
Sok sikert kívántam neki –
de igazából már most is inspiráció az, amit képvisel.
És hogy miért fontos ez a mai nap nekem?
Mert emlékeztetett arra, hogy miért futok.
Nem csak kilométerekért.
Nem csak célidőkért.
Hanem ügyekért.
Ma ezekkel az emberekkel futottam, akikkel együtt készülünk az UltraBalatonra, és ez a közös út már most rengeteget ad.
Idén az UltraBalatonon az Amnesty International Magyarország csapatában futok,
és ezzel a futással egy számomra nagyon fontos ügyre gyűjtök:
👉 Lépésről lépésre a magyar média függetlenségéért – Amnesty International Magyarország
A magyar média függetlenségéért.
Mert ha nincs független média,
akkor nincs tiszta kép.
És ha nincs tiszta kép,
akkor nincs valódi döntési szabadság sem.
Ezért futok majd.
És ezért kérlek téged is:
ha fontos neked ez az ügy,
akkor támogasd, ha tudod.
Akár már ma is.
Mert a változás nem egyszerre történik.
Hanem lépésről lépésre.
🐺🏃♂️🫶
