Vannak döntések, amelyeket nem az akarat hoz meg.
Hanem az élet.
A hétvégén meg kellett változtatnom a tervemet.
13–14 nappal a tervezett indulás előtt el kell halasztanom a Kékkörön való indulásomat,
és ezzel együtt a nem hivatalos rekordkísérletet is.
Nagyon-nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést.
Testileg.
Lelkileg.
Szellemileg.
Március 1-re készültem.
Erre a dátumra hangoltam a testemet.
Erre az időpontra élesítettem a lelkem.
És az akaratom.
Meg a makacsságom. Mert ebből kell a legtöbb, hogy útközben ne adjam fel.
Most úgy érzem, csúcsformában vagyok.
A lábam menne.
A tüdőm bírná.
A fejem készen állt.
És mégis: meg kellett hoznom ezt a döntést.
Privát, magánéleti okok állnak a háttérben.
Nem kifogás.
Nem gyengeség.
Egyszerűen felelősség.
A farkas tudja:
nem csak az számít, mikor indul el.
Hanem az is, mikor marad.
Az új indulási időpont jelen állás szerint július 1.
Kereken négy hónappal később.
Más időpont sajnos nem lehetséges.
Így a legnagyobb melegben kell majd nekivágnom annak, amit tavaly a 41%-nál sérülés miatt félbe kellett hagynom.
Teljesen az elejéről indulok ismét.
Szegedről.
Otthonról.
A nyár nem lesz kegyes.
A forróság próbára tesz majd testet és akaratot.
De ez a négy hónap nem várakozás lesz.
Hanem építkezés.
Tovább készülök.
Fizikailag.
Mentálisan.
Stratégiailag.
Ha lehet, még jobb formában akarok odaállni július 1-jén a rajthoz, mint amilyenben most lennék.
Ez nem visszalépés.
Ez nem feladás.
Ez időzítés.
A cél nem változott. 2.586 km.
Az 57 napnál rövidebb teljesítés szándéka nem változott.
A belső hívás sem.
Csak most előbb egy másik úton kell végigmennem.
Július 1-ig sem tűnök el az ösvényről.
Tervezek egynapos és kétnapos teljesítménytúrákon indulni.
Mozgásban maradok.
Építem a testet, a fejet, az állóképességet.
Aki követni szeretné az utamat,
addig is lesz rá lehetőség.
Találkozunk az ösvényen.
Addig is – és júliusban is.
🐺
