Van egy út, ami nem enged el.
Nem azért, mert könnyű.
Hanem pontosan azért, mert nem az.
Ma hajnalban újra oda álltam a rajthoz.
Ugyanoda, ahol egyszer már megtanított valamire ez a hegy.
És tudtam, hogy ma nem ugyanaz az ember indul el, mint akkor.
A Mátrabérc nem egy „szép túra”.
Ez egy hosszú, kegyetlenül őszinte beszélgetés.
Önmagaddal.
Több mint ötven kilométer.
Majdnem háromezer méter szint.
Végig a Mátra főgerincén.
A hegycsúcsok, amelyeket érint, a teljesség igénye nélkül:
Oroszlánvár – Sas-kő – Kékestető – Som-tető – Csór-hegy – Galyatető – Vörös-kő – Ágasvár – Muzsla – Nagy-Koncsúr
Nincs könnyű szakasz.
Nincs ajándék.
Másodszor – amikor már tudod
Az első alkalommal bizonyítani akarsz.
A másodikon már tudod.
Tudod, hol fog fájni. Legalábbis sejted.
Tudod, mikor jön el az a pont, ahol az agyad elkezd alkudozni.
Tudod, hogy lesznek szakaszok, ahol minden lépésért külön meg kell dolgozni.
És mégis visszajössz.
Nem a hegy miatt.
Hanem azért, amit ott hagytál benne.
A tempó – a határ szélén
Tavaly sikerült.
A szintidőn belül.
Nem is kicsivel.
Idén nem az volt a kérdés, hogy beérek-e.
Hanem az, hogy mit hagyok ott az úton.
Mentem.
Tartottam a tempót.
Figyeltem a testet.
Figyeltem a jeleket.
És közben egyetlen dolog járt a fejemben:
meddig tudom még ezt így csinálni?
A pont, ahol minden eldől
Volt egy szakasz…
amikor megint eljött.
Az a csendes, alattomos hang:
„Elég volt.”
Nem kiabál.
Nem drámai.
Csak ott van.
És ha egyszer hallgatni kezdesz rá…
vége.
De ott volt a másik is.
Halkabban.
Egyszerűbben:
„Még egy lépést.”
És aztán még egyet.
A Mátrabérc nem az izmokat töri meg.
Hanem ezt a pillanatot.
A hegyen nincs szerep
A gerincen haladva nincs hova bújni.
Ott nincs:
kifogás
magyarázat
szerepjáték
Csak te vagy.
Ahogy és amilyen valójában vagy.
És ahogy haladsz előre, valami elkezd lehullani rólad.
Rétegről rétegre.
Fáradtság.
Ego.
Zaj.
A végére nem több leszel.
Hanem kevesebb.
És pont ezért…
valahogy mégis több.
A cél
Amikor beértem…
nem a megérkezést éreztem.
Hanem azt, hogy ez az út megint elvett valamit.
És adott helyette valami mást.
Csendesebbet.
Tisztábbat.
Őszintébbet.
Az időm: 11 óra 08 perc
A szintidőn belül. 38 perccel jobb idő a tavalyitól.
Lehetett volna akár még egy plusz órával is jobb, ha nem sérült a jobb lábam egy hete.
De ez most nem erről szólt.
Homage
Vannak utak, amiken egyszer végigmész.
És vannak utak…
amik visszahívnak.
A Mátrabérc ilyen.
És ha egyszer meghallod a hívását,
tudni fogod:
nem azért mész vissza, mert könnyebb lett.
Hanem mert te lettél más.
És legközelebb…
megint ott állsz majd a rajtnál.
🐺
