Öreg-patak

Kékkör – Nulláról a Végtelenbe – Farkas a Kéken 6. nap

🖲 Bátaapáti ➡️ Apátvarasd ➡️ Óbánya ➡️ Kisújbánya ➡️ Zobákpuszta ➡️ Ápádtető ➡️ Fehér-kúti kulcsosház
📆2025.06.12.
🚶: 47 km
⛰⬆️: 1.195 m
⛰⬇️: 912 m
⏰: 11h07min
Sum: 334 km
%: 11,91%


Ma reggel a Szekszárdi-dombság határáról indultam, átgyalogoltam a Geresdi-dombságon keresztül, majd a Mecsekben folytattam a napot.
Reggel nem akartam visszamenni a faluközpontba a kisboltba reggelit venni (a szállásom a falu Kéktúra felőli oldalán volt), mert kétszer kellett volna 1-1 kilométert mennem pluszban.
Tudtam, hogy Óbányáig kell elmennem a kocsmáig – ahol a pecsételőhely is van és ami egyben étterem is. Itt szerettem volna reggelizni. Tudtam, hogy 22 kilométer, na de kemények vagyunk mi.
A kocsma zárva volt 10h30-kor, amikor odaértem. Nyitási még még másfél óra.
Így leültem a teraszára és megettem hat darab datolyát meg ittam egy csomó vizet.
Egyszer csak jött két túrázó hölgy, akik csak akkor indultak az egynapos távjukra. Kávét szerettek volna inni. Mondtam nekik, hogy lehet, hogy csak visszafelé tudnak, mert a kocsma zárva van. Említettem nekik azt is, hogy én reggelizni szerettem volna itt. És, hogy még nem ettem.
Erre az egyikük kinyitotta a hátizsákját és kettőből az egyik kiflijét nekem adta.
Nagyon hálás voltam.
Vannak még jó emberek.
Ha Te segítesz másoknak, azt valamikor és valahogy visszakapod.
Kaja az később sem volt egészen a szállásomig.
Így most már azt is tudom, hogy egy üres kiflivel és hat datolyával simán le tudok gyalogolni 47 kilométert.
Azért a vacsora jól esett a szállásomon…
Holnap folytatom a gyaloglást a Mecsekben és áttérek a Zselicbe is.
Friss blogbejegyzésem már a blogomon.
A téma: Az út magad közepe felé (egy kis zen és gyaloglás)
Keresd meg és olvasd el azt is!

Átkelés az Öreg-patakon
Átkelés az Öreg-patakon
Bejegyzés megosztása

További bejegyzések