Soha nem teszek újévi fogadalmat. Nem azért, mert ne hinnék a változásban, vagy mert ne akarnék jobb lenni, erősebb, tisztább, következetesebb. Hanem azért, mert a fogadalom legtöbbször a holnapra tolja azt, amit valójában most kellene megtenni. Egy naptárnapra bízza a felelősséget. Mintha január elseje mágikus kapu lenne, amin átlépve hirtelen más emberré válunk. Pedig nem válu
Ugyanaz a test lép át rajta. Ugyanaz az elme. Ugyanazok a félelmek, kifogások, halogatások.
Az út nem január elsején kezdődik. Az út mindig most kezdődik.
A farkas nem vár új évre, hogy vadásszon. Nem készít listát arról, mikor lesz bátrabb, kitartóbb, fegyelmezettebb. Amikor hideg van, megy. Amikor éhes, mozdul. Amikor egyedül van, akkor is megy tovább. Nem ígéretekből él, hanem lépésekből. Nem fogadalmakból, hanem jelenlétből.
Sokan azt mondják: „jövőre majd jobban figyelek magamra”, „jövőre többet mozgok”, „jövőre kevesebbet halogatok”, „jövőre végre elindulok”. De a jövő egy kényelmes menedék. Ott még nem fáj. Ott még nem kell dönteni. Ott még nem kell felkelni hajnalban, futócipőt húzni, szembenézni a csenddel, az emelkedővel, önmagunkkal. A jövő nem kér számon semmit.
A most igen.
Én nem ígérek magamnak semmit január elsején.
Csak felkelek.
Kilépek.
Megteszem az aznapi lépést.
Ha futni kell, futok.
Ha hallgatni kell, hallgatok.
Ha megállni kell, megállok.
Ha továbbmenni, akkor továbbmegyek.
Nem tökéletesen. Nem hősiesen. Csak őszintén.
A változás nem egy nagy elhatározás. A változás apró, csendes döntések sorozata. Ma nem adom fel. Ma kimegyek akkor is, ha nincs kedvem. Akkot is ha esik. Vagy, ha kánikula van. Vagy, ha fagy és fúj a szél is.
Ma nem hazudok magamnak. Ma nem várom, hogy könnyebb legyen. Mert nem lesz. De én erősebb leszek tőle.
Az újévi fogadalmak gyakran arról szólnak, hogy ma még nem vagyok elég. Majd holnaptól. Majd az új évben. Pedig az igazság az, hogy most vagy az egyetlen időpont, ahol bármi történhet. A múlt már nem hallja az ígéreteidet. A jövő még nem létezik. Csak a jelen van, a lélegzeted, a lépésed, a döntésed.
Ezért nem teszek újévi fogadalmat. Mert nem az évszám számít, hanem az irány. Nem az számít, mit mondok január elsején, hanem az, mit teszek január másodikán, harmadikán, egy szürke kedden, amikor senki sem tapsol, amikor nincs ünnep, csak az út van.
És én az utat választom.
Ma.
Most. 🐺
