🖲 Fehér-kúti kulcsosház ➡️ Büdös-kúti kulcsosház ➡️ Jakab-hegy ➡️ Abaligeti-barlang ➡️ Abaliget vá. ➡️ Felsőkövesd ➡️ Gálosfa
📆2025.06.13.
🚶: 56 km
⛰⬆️: 1.233m
⛰⬇️: 1.510 m
⏰: 12h53min
Sum: 390 km
%: 13,94%
Mai eltévedések száma: 2 darab.
Mindkettő jó hosszú volt.
És a mai nap is.
Szembejövő lépteink – egy másik farkas nyomaiban
Ma, ahogy a dombok között haladtam előre, többször eszembe jutott Camino Steve hosszútávú túrázó barátom. Ő 2020 nyár végén és ősz elején járta be a Kékkört, ugyanazt az utat, amit most én taposok – de az ellenkező irányba. Mintha ketten kerülnénk körbe ugyanazt a világot, egyszerre, de nem egy időben. Mintha két farkas járná ugyanazt az ösvényt, de az egyik hajnalban, a másik alkonyatkor.
Néha úgy éreztem, mintha szembetalálkoznék vele. Nem csak ma, már az előző napokon is. Mintha csak kanyarodna elő a fák közül, mosolyogva, fáradtan, porosan, ahogy én is vagyok most. Eljátszottam a gondolattal: ha találkoznánk, mit mondanánk egymásnak? Mit kérdezne az, aki már túl van rajta, attól, aki még az út közepén áll? Mit kérdeznék én tőle?
Ami neki lejtő volt, nekem most emelkedő. Ami neki könnyed ereszkedés volt, nekem kitartást kívánó kapaszkodás. És fordítva is igaz ez – az ő izzadtságos mászásai nekem most ajándékba kapott léptek lefelé. Ugyanaz a föld, de más szögből. Ugyanaz az ösvény, de más nézőpontból.
Ez az út is ilyen. Tanít arra, hogy minden nézőpont függvénye. Hogy a lejtő és az emelkedő nem önmagukban léteznek, hanem mi adjuk nekik a jelentést. És ami ma nehéz, holnap lehet könnyű – csak a járás iránya változik.
Steve nyomai talán már régen eltűntek az út pora alatt, de a gondolata ott maradt velem: vajon hányan járják még ezt az utat, máskor, más irányból, más kérdésekkel? Milyen lenne, ha egyszer mind találkoznánk egyetlen pillanatra, ott, ahol az irányaink keresztezik egymást?
A Kékkör nem csak egy ösvény. Ez egy tükör, amely visszanéz ránk. És ahogy Steve emléke ma szembejött velem, rájöttem: mindenki, aki valaha ezen az úton járt, ott van valahol a fák között, a szélben, az ismerős kanyarokban. S mi mindannyian – különböző időkben, de ugyanazon ösvényen – egyetlen történet részei vagyunk.
És talán ez a történet nem is a távokról, hanem a találkozásokról szól. A láthatatlan, mégis valóságos összekapcsolódásokról. Mert aki egyszer végigjárta ezt az utat, az már mindig ott marad valahol – akár szemből jön, akár ugyanabban az irányban halad.
„Az utak nem véletlenül keresztezik egymást – ott, ahol találkozunk, valami láthatatlan rend szerint történik. Nem mindig szólunk egymáshoz, de a lelkek felismerik egymást.”
Ismeretlen vándor
