Hetedik teljesítés / először futva
Sikerült hetedszer is teljesítenem az Ember a gáton teljesítménytúrát. Ezúttal a 42 kilométeres távot futva tettem meg, és kereken 5 óra 30 perc alatt értem célba. Idén az enyém volt a kettes rajtszám, és ezzel az idővel sikerült az idei indulók között a második legjobb eredményt elérnem. Ez számomra különösen nagy öröm, hiszen az eddigi legjobb időm 7 óra 26 perc volt – vagyis most közel két órát sikerült javítanom a korábbi rekordomon.
Ez a túra mindig különleges helyet foglal el a szívemben, hiszen 2017-ben ezen álltam először rajthoz. Akkor még minden új volt számomra: az útvonal, a légkör, a küzdelem a kilométerekkel. Most, nyolc évvel később már hetedszer térhettem vissza, és minden egyes alkalommal újra átéltem azt a varázst, amit csak ez a gát adhat.
A maratoni hosszúságú táv nemcsak a lábakat és az izmokat próbálja meg, hanem a tüdőt is, hiszen a hosszú, egyhangú futás során folyamatosan magas terhelést kap a szervezet. Ráadásul túlnyomó részt a sötétben kell teljesíteni, ami nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is rendkívüli kihívás: az idegrendszer folyamatos feszültség alatt van, hiszen a lámpafényben minden jelzésre, minden neszre figyelni kell.
Idén külön ajándék volt számomra, hogy az utolsó 14 kilométeren a feleségem biciklivel mellettem jött. Ez nemcsak gyakorlati segítség volt, hanem lelki erő is: éreztem, hogy ott van mellettem, és minden egyes szava, a teljes jelenléte erőt adott ahhoz, hogy kitartsak a célvonalig.
Őszintén szólva nagyon elfáradtam. A testem minden porcikája megérezte a kilométerek súlyát, az éjszaka nyomását, a hosszan elnyúló gáton való küzdelmet. De éppen ezért volt ennyire felemelő: mert minden lépésemért keményen meg kellett dolgoznom.
Ahogy a sötétben futottam, sokszor úgy éreztem magam, mint a magányos farkas, aki a Tisza vonalát követve, kitartással és éberséggel küzd a végsőkig. De ezen az estén nem voltam teljesen egyedül: ott volt mellettem a társ, aki jelenlétével erősítette a szívemet. Így vált ez a futás nemcsak egyedüllétből fakadó küzdelemmé, hanem közös élménnyé is, amelyben a farkas ereje és a társ támogatása összekapcsolódott.
A hetedik teljesítés számomra nem pusztán egy újabb strigula a listán, hanem bizonyíték arra, hogy a kitartás, az állandóság és a belső erő mindig tovább visz. Az első lépésektől kezdve egészen a célvonalig éreztem: minden kilométerben ott van az elmúlt évek története.
És ezért különleges nekem az Ember a gáton: mert mindig emlékeztet arra, honnan indultam, és mennyi mindenre képes az ember, ha újra és újra nekivág az útnak.
