„– Mit hiányolsz?
– Azt, ahogy a világot láttam, mielőtt túl sokat tudtam volna róla.”
Van bennünk egy különleges nosztalgia: a gyermeki tisztaság, amikor még minden egyszerűbbnek és ártatlanabbnak tűnt. Amikor az égbolt színei nem a szmogtól voltak fakóak, hanem a naplemente varázsától; amikor az emberek szavai mögött nem kerestünk hátsó szándékot, csak elhittük, hogy őszinték. Amikor nem számoltuk, hogy mi mennyibe kerül, csak örültünk egy gombóc fagylaltnak.
Ahogy telnek az évek, az ember szeme kinyílik, és egyre több réteget lát a világ arcán. Felfedezzük a töréseket, a repedéseket, a hamisságot és az árnyakat. Tudásunk nő, de közben elveszítünk valamit: a csodálkozás képességét, azt a tiszta rácsodálkozást, amivel gyerekként néztük a világot. És néha pontosan ezt hiányoljuk: nem egy konkrét helyet vagy időszakot, hanem azt a nézőpontot, amelyben minden új és tiszta volt.
Néha azon kapjuk magunkat, hogy túl sokat tudunk a fájdalomról, a csalódásról, a veszteségről. És a szívünk mélyén arra vágyunk, hogy újra legyen egy nap, amikor csak játszani kell, amikor a világ gondtalan és egyszerű, amikor a fűszálak is titkot rejtenek, és a csillagos égbolt alatt nincsenek nagy kérdések, csak ámulat. Hiányzik a világ, amely még nem volt tele magyarázatokkal és indokokkal, csak a tiszta jelenléttel.
De talán a bölcsesség abban rejlik, hogy képesek vagyunk visszahozni ebből valamit. Nem úgy, hogy újra tudatlanná válunk, hanem úgy, hogy a tudás mellett megtanuljuk újra látni a szépséget. A felnőtt ember szeme már sok mindent látott, de ha megőrzi a gyermeki szívet, akkor még mindig képes lesz rácsodálkozni a világ apró csodáira. Ez a kulcs: tudni, de közben mégis hinni a naplemente varázsában, az emberek jóságában, a világ titokzatos szépségében.
És talán ezért fontos a megállás, a csend, a lassú lépések az erdőben, vagy a beszélgetések, amelyekben tényleg figyelünk egymásra. Ezek azok a pillanatok, amelyek visszaadnak valamit a rég elveszített szemléletből.
Nem a világ változik meg, hanem a tekintetünk, amellyel nézzük.
És ha képesek vagyunk újra gyermeki szívvel látni, akkor a világ – minden hibájával együtt – ismét csodálatos lehet.
