Alan Watts
Az üresség… Sokak számára ez félelmetes szó. Amikor azt mondjuk, „üres vagyok”, legtöbben a hiányra, a magányra, a céltalanságra gondolunk. Arra, hogy valami fontos hiányzik belőlünk, amit sietve meg kell tölteni: zajjal, emberekkel, feladatokkal, vásárlással, kényelmes pillanatokkal, amelyek csak ideig-óráig fedik el a hiányt.
Alan Watts gondolata azonban teljesen más irányba vezet: a belső üresség nem egy üres pohár, amit fel kell tölteni, hanem egy ablak. Egy ablak, amelyen keresztül kilátunk — önmagunkon túlra. Ez az üresség nem a hiány tere, hanem a tisztánlátásé. Ha nem tölti be állandó zaj, akkor nyitott marad. És ezen a nyitottságon át láthatunk rá arra, ami igazán van — nem a saját vágyaink, félelmeink vagy megszokásaink szűrőjén keresztül, hanem közvetlenül, tisztán.
A belső üresség a csend tere is. Amikor elengedjük a folyamatos „töltögetést”, amikor nem kell minden percet kitölteni valamilyen tevékenységgel, akkor elkezdünk hallani dolgokat, amik addig rejtve voltak. A saját gondolataink mögötti hangokat. A testünk finom jelzéseit. A világ apró rezdüléseit. Az ablak nemcsak kifelé, hanem befelé is nyílik. És ez a két irány ugyanaz — hiszen a külvilág és a belső világ nem különálló, csak mi szoktuk így szétválasztani.
A farkas, amikor megáll a havas erdő szélén, nem érzi, hogy „hiányzik belőle valami”. Az üressége nem teher. Ez az üresség a teljes figyelem állapota: minden érzéke kifeszül, mégis nyugodt. Nincs rohanás, nincs szükség azonnal cselekedni — csak figyelni, észrevenni, megérteni. Így tud kapcsolódni az egész erdőhöz, minden fa, minden nesz, minden illat egy nagy, élő szövet részévé válik. Az üresség itt az egység kapuja.
Talán mi is így kellene, hogy tekintsünk magunkra. Nem mint félig üres edényre, amit gyorsan tele kell tölteni, hanem mint egy tiszta, nyitott ablakra. Az üresség nem ellenség — csak az elme fél tőle, mert nem tudja uralni. De ha meg merjük tartani, ha nem ijedünk meg tőle, akkor észrevesszük, hogy ezen keresztül sokkal többet látunk. És egyszer csak rájövünk: nem az a kérdés, hogyan töltsük meg magunkat, hanem az, mit engedünk be ezen az ablakon keresztül.
